Rémtörténetek, ijesztő igaz történetek.

A rèmtörtènet olvasàsból sosem lehet elèg ezèrt akàr minden nap vissza nèzhetsz :D ;)

"Amikor beköltöztünk az előző otthonunkba nem is gondoltuk hogy mik fognak történni, pedig már a beköltözés napján félni kelett volna.

Este mikor legelőször aludtam abban a házban, nem történt semmi.

Csak furcsa büdös rothadó szag volt mindenhol, jól kiszellőztettünk.

Reggel mikor felkeltem  úgy éreztem nem vagyok egyedül. És ezt a kis tesóm is érezte mert még rá is kérdezett, de nem nagyon furcsálltam, sokszor tör rám ez az érzés viszont a tesómra még soha.

Az ajtó felé néztünk persze nem volt ott senki.

Másnap este ugyan ez az érzés fogott el csak ez baljóslatúbb volt egy kicsit, majd hirtelen meg szédültem és úgy éreztem valaki rám lehelt, gyorsan fel eszméltem és próbáltam erre nem gondolni.

A tesómmal legalább este 11-ig beszélgettünk nem tudtunk aludni, majd halottam egy reccsenést amit a tesóm nem. Kicsit hülyének is nézett. 

De azért hitt nekem.

Harmadnap apáékkal történt valami de nem akartak ránk ijjeszteni így nem mondtak semmit. 

Abban a házban van valami szellem féleség de ezt nem nagyon mondogatom senki előtt. A barátnőm egyszer át jött és fényképezgettük egymást, és két képen is furcsaságok vannak. Az egyiken egy kéz forma vehető ki a vállamon, a másikon olyan mint ha a barátnőm haját megemelte volna valaki, de ezeket nem is éreztük és a fényképezés előtt és után sem láttunk semmit.

A lényeg hogy abban a házban senki nem bírt meg élni a mindennapos rothadó szag miatt, és a furcsa jelenségek miatt ami mibndenkit  zavart.

Ez a harmadik otthonom és remélem nem lesz semmi gond."

Áll ez egy lány naplójában aki különös kegyetlenséggel ismeretlen tettesek gyilkoltak meg. A rendőrség nem talál semmi nyomot, kivéve egyet, a napló következő fejezetében ez áll.

 

" Ez a ház sem az aminek hittem itt is furcsa dolgok történtek, és most pedig ott fekszem kint a temetőben mert egy szellem meg gyilkolt, de ne félj kedves olvasó holnap te is itt fogsz melettem feküdni, csak aludj el, többet nem fogsz felkellni."

A rendőrség hiába kérdezte a szülőket ők nem tudtak válaszolni a kérdésükre soha, ugyan is rá 3 napra meg haltak. Majd sorba minden rendőr aki valaha olvasta az a bizonyos második fejezetet, szóval nem kelett volna elolvasnod kedves olvasó a második fejezetet. 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 33
Heti: 156
Havi: 630
Össz.: 1 036 314

Látogatottság növelés
Oldal: A lány és a furcsa irománya.
Rémtörténetek, ijesztő igaz történetek. - © 2008 - 2024 - remtortenetekmost.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »